A fiam nyolcadikos és november van. Ha esetleg valaki nem lenne járatos a témában, annak elmondom, hogy ez azt jelenti, hogy pályaválasztás előtt áll és ebben a hónapban vannak a nyílt napok, hetek a középiskolákban.
Most volt beteg két hétig, úgyhogy egy szóba jöhető szakközépiskola nyílt napjáról lemaradtunk, de ma el tudtunk menni oda, ahová igazából járni szeretne a következő év szeptemberétől.
Reggel nyolcra kellett mennünk, elvileg délig tartott, gyakorlatilag tízkor már mindenki hazament, mert minden befejeződött. Megjegyzem: szerencsére, mert a másfél évesem a mamánál elég nyűgös volt ma.
Az a helyzet, hogy sok mindent kell átgondolni ilyenkor és nem árt ismerni a gyermekünket, bár én azt látom, sokszor oly mindegy… Elég, ha valami miatt beleszeret egy adott iskolába, egy adott szakmába és eltántoríthatatlan, még ha egész este azt mondogatom is, hogy nem neki való.
Ennek apropójaként eszembe jutott a napokban, hogy én hogyan lettem könyvelő… Nem vagyok rá büszke, de elmesélem, hátha hasonló cipőben jársz.
Egyeken laktam gyermekkoromban, ami egy Tiszafüredtől 10 km-re lévő falu. Amikor eljött a továbbtanulás ideje, akkor „határozott” elképzelésem volt: jó tanuló vagyok, nem tudom, mit szeretnék, tehát tuti gimnázium. A kollégium is egészen biztos, hiszen itt a lehetőség, hogy szülők nélkül bulizgassak. A konkrét célom tehát egy debreceni gimnázium!
Közöltem is ezt otthon, de anyukám nem értett velem egyet. Ugyanis tőlünk 10 km-re, Tiszafüreden nagyon jó hírű gimnázium volt, tehát esélyem nem volt Debrecenbe költözni. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, a kollégium nyer, tehát gimnázium helyett keresnem kellett valamit… Gyorsan megtaláltam Debrecen egyik legerősebb iskoláját, a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolát, ahol számvitel szakon végigkínlódtam a négy évet… Érettségikor már tudtam, hogy minden leszek, csak könyvelő nem, hiszen utáltam a könyvvitelt, meg mindent, ami ezzel a témakörrel kapcsolatos.
A tanítóképző főiskolára természetesen nem vettek fel, a közgáz nem erre készített elő, úgyhogy érettségi után azonnal elmentem dolgozni.
Dolgoztam kb. húsz helyen, huszonötféle munkakörben, míg végül valahogy mégis bekerültem egy könyvelőirodába. Minden előzetes utálatom ellenére rá kellett jönnöm, hogy engem az Isten is könyvelőnek teremtett, hiszen amíg addig minden munkahelyen untam magam, ebben a munkakörben pörögtem, élveztem a nap minden percét. Tanulni kellett persze, de minden olyan logikus volt, hogy a rengeteg információ ellenére is nagyon egyszerűnek tűnt.
Közben tehát megcsináltam a mérlegképest és megszereztem pénzügy-számvitel szakon a diplomámat.
Ezt a munkát a mai napig imádom, a nap minden percét élvezem és nem győzöm hangoztatni, hogy ennél érdekesebb szakma a világon nincs!
Mindezt úgy, hogy csak kollégiumba akartam kerülni… Hidd el, ha valaha kapcsolatba kerülsz a könyveléssel, többé nem szabadulsz! 🙂