Több könyvelői klubnak, csoportnak vagyok a tagja és mindenféle szakmai fórumot elolvasok, mert szerintem ez mind-mind szükséges ahhoz, hogy naprakészen tartsuk a tudásunkat. Sokkal hasznosabb ez a fajta kommunikáció, mint a törvények olvasgatása, hiszen így egyrészt kapcsolatokat építünk, másrészt pedig mások tapasztalatából tanulunk. A mi országunkban ugyanis a törvények értelmezése külön művészet…
Na de ne is menjünk el ebbe az irányba, ma nem erről beszélgetünk… Tudod, hogy mit látok úton-útfélen? Azt, hogy a könyvelők számottevő többsége szerint a mi szakmánk szükséges velejárója a kínlódás.
Ha most lennék kezdő könyvelő és természetesen megpróbálnék tájékozódni a szakma rejtelmeiről az interneten – amikor én kezdtem, hála Istennek még gyerekcipőben járt a netezés -, akkor bizony lehet, hogy azt mondanám, hogy a mérlegképesbe vagy a regisztrációba már nem fektetnék sem időt, sem pénzt, sem energiát.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudom, miről beszélnek, de nem értek egyet azokkal, akik folyamatosan magukat sajnálják.
Ezek a dolgok, hogy „minden ügyfél huszadika előtt két nappal hozza az anyagot”, meg „az ügyfél azt sem érti, miről beszélek”, és „az ügyfélnek fogalma sincs, hogy én ezzel mennyit dolgozom, ezért nem becsüli meg a munkámat”, amellett, hogy általánosítások, még rettenetesen bosszantóak is és leginkább a könyvelőt minősítik.
Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy trehány, rendetlen ügyfél nincs, mert mind egy angyalka, de vegyük tudomásul, hogy olyan emberek (ügyfelek) vesznek bennünket körül, amilyenek mi is vagyunk. Nem, nem kell most dühösen felhorkannod, nem arra gondolok, hogy te is trehány vagy és felelőtlen, hanem arra, hogy azt az ügyfelet, akivel nem tudsz együtt dolgozni, útjára kell bocsájtani.
Nem azért, mert hisztis vagyok, vagy mert nem „fogadott szót”, hanem olyan okok miatt, amelyek lehet, hogy eszedbe sem jutnak. Sorolom:
- Azért, mert a trehány, komolytalan ügyfél az utolsó pillanatban hozza be az anyagát, a többi vállalt munkával nem tudsz az általad megtervezett tempóban haladni. Márpedig ahhoz, hogy megéljünk, dolgoznunk kell. Annyi ügyfelet vállalunk, amennyinek a könyvelését tiszta lelkiismerettel pontosan és időben meg tudunk csinálni!
- Ha te már 8-án az áfákkal tudnál foglalkozni, de a trehány ügyfél még akkor esik be a jelenléti íveivel, hogy bérszámfejts, akkor megcsúszik az általad felállított határidő, tehát nem tudsz a rendes, pontos ügyfelednek megfelelő időpontban fizetendő adót mondani.
- Ha nem mondasz időben fizetendőt a rendes ügyfeleidnek, akkor azok elégedetlenek lesznek a munkáddal.
- Ha pedig elégedetlenek lesznek a munkáddal, akkor egyrészt keresnek egy számukra megfelelő könyvelőt, másrészt pedig elterjesztik rólad, hogy nem jól dolgozol.
- Végeredményben tehát fix (és potenciális) ügyfelet veszítesz amiatt, hogy nem küldted el azt a partnert, aki minden erőfeszítésed ellenére is képtelen volt az együttműködésre. Át kell gondolni, hogy megéri-e…
Persze tudom, hogy nem olyan egyszerű manapság ügyfelet szerezni és beleesünk abba a hibába, hogy mindenáron ragaszkodunk a meglévőkhöz, akármilyenek is azok…
Ha te is így érzed, akkor legalább próbáld őt rávenni arra, hogy ne nehezítse meg a munkádat.
Néhány ötlet:
- A szerződésben legyenek meg a pontos dátumok, azok be nem tartásának következményeivel. Pl. jelenléti íveket tárgyhó utolsó napjáig kérjük és három munkanapunk van a számfejtésre. Ezekre akár minden hónapban lehet hivatkozni.
- Tudom, hogy macerás, de legyél felkészülve és az anyag leadásának határidejekor már hívogasd, írj neki e-mailt, kérd az anyagot! Magadnak teszel szívességet! Nem mindegy, hogy 1-2 nappal vagy 1-2 héttel a határidő lejárta után érkezik az anyag.
- Figyelmeztesd – írásban! -, hogy amennyiben nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően érkezik az anyag, nem áll módodban a bevallási határidőig feldolgozni.
- Írj a szerződésbe vagy egy külön díjtáblázatba egy ijesztő összeget, amennyiért a vállalkozó hibájából/késedelméből következő önrevíziókat készíted. Tudni kell ugyanis, hogy a bevallásnak be kell mennie – hiszen erre a szerződésben kötelezettséget vállalsz -, de ha az ellenőrzésre nem lesz időd csak a határidő után – mert az ügyfél későn hozott anyagot -, és akkor derül ki, hogy nem pontos a bevallás, akkor önrevízióznod kell. Ez pedig nem a te hibád, tehát ne dolgozz ingyen!
- Légy magabiztos! Tudd, hogy mit tehetsz meg a törvények szerint, alakíts ki egy számodra megfelelő ügyfélkört és dolgozz úgy, hogy számodra örömet okozzon!
Azt tudni kell, hogy a mi szakmánk eléggé ciklikus. Meg tudjuk tehát tervezni, hogy mennyit tudunk vállalni. Némi túlóra időnként természetesen elkerülhetetlen, de azt gondolom, egy kevés belefér…
Sok sikert a tervezéshez!